Egy tartalmas hét krónikája egy tetszhalott városból...

Művelődési, kulturális, szórakozási szempontból tetszhalott várost mondok, annak ellenére, hogy Nagyváradnak, mint minden nagyvárosnak van színháza, filharmóniája, irodalmi folyóiratai, szórakozóhelyei, mozija stb. Sőt, a többi várossal szemben van magánszínháza és van egy gazdag programkínálatot nyújtó ifjúsági és kulturális központja is. Nem halott, csak tetszhalott. Nem alszik, hanem csak szendereg. Néha - mint, a múlthét folyamán - meg-megmozdul, életjelt ad, majd ismét alásüllyed a semmitmondó egyhangúság bugyraiba. Olyan ez a város, mint egy egykoron tündöklő kurtizán, melyet - kiöregedvén a szakmából-, már csak sajnálatból érintenek meg. Ezek a gondolatok cikkáznak már néhány napja a fejemben...

S most egy képi összeállítás az elmúlt, rendkívül tartalmas hétről, arról, hogy milyen ez a város, ha kicsit magára ébred:

A múlt héten szervezett Utca- és Kocsmaszínház első állomása, melyen kedden vettem részt a No Problem-ben volt. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román társulatának néhány művésze lépett fel, improvizáltak és a közönséget is alaposan megmozgatták. Engem valahogy a Beugró című tévés műsorra emlékeztetett az este, bár nem maradtam végig...

Szerdán Ady kora elevenedett meg az Astoria (egykori EMKE) kávézóban. Ezen a helyen találkozott először Ady Lédával, de ide járt a Holnaposok java része is. Korhű ruhába öltözött színészek, valamint fiákerek és századfordulós gépjárműcsodák várták a résztvevőket. A Szigligeti Társulat színészei sokban hozzátettek az este hangulatához. Az elegáns vörös bársonysötétítő, vörös padlószőnyeg, valamint a színházi díszletek jól elrejtették azt, amit egy ilyen rendhagyó rendezvényen nem szívesen lát a közönség: az Astoria
lehangoló jelenének mocskos nyomait.
Különös nosztalgiát teremtett a látvány, miközben az érkezettekkel közös asztalhoz ültek a „hely szellemei”, a holnaposok mellett egy jobb kort megélt, nagyvilági város elegáns figurái. Annak ellenére, hogy az alaphangulatot mindvégig a jókedv és a nosztalgia határozta meg, némi szomorúság is vegyült az este légkörébe, hiszen egy olyan kor elevenedett meg, mely – a jelennel szemben – Nagyvárad egyik legfényesebb korszakát jelentette.

Csütörtökön kora délután a bukaresti színművészeti egyetem hallgatói vették birtokukba a Sétáló utcát. Ötletes módon mutatkoztak be, pantomímmel, rövid improvizációkkal. Látványos, élő szoborparkot alakítottak ki.

Délután pedig Vetési Nándor kolozsvári színművész, Bertold Brecht kevésbé ismert vers és próza irodalmára épülő Dobszó az éjszakában című egyszemélyes produkciójával lépett fel a Fő utcai Louis Caffeban.

Pénteken pedig egy furcsa estén vehettek részt az érdeklődők, melynek keretében a szocilista hangulatot elevenítették fel a Familia román irodalmi folyóirat munkatársai és a Iosif Vulcan Társulat színművészei. Az este során 30-40 évvel léphettünk vissza az időben, egyenesen az átkos rendszer kellős közepébe.

Mivel az Astoria kávéház eleve rendelkezik a 70-es, 80-as évekre jellemző szocreál hangulattal, nem volt szükség sok díszletre és kellékre a kommunista idők atmoszférájának megteremtésére. A bejárat előtt lepukkant Dacia és Trabant parkolt, míg benn a falon a jól ismert Ceausescu elvtárs képe lógott néhány szocialista életképet ábrázoló fényképek társaságában. Az asztalokon a bukaresti Scinteia "hírlap" - kommunista szócső - nyugodott. A termet (az Astoria alsó részét) a 70-es évek divatja szerint öltözött, furcsa alakok töltötték meg, akik a rendezvény menetét "Éljen a kommunista párt!" bekiabálásokkal, propaganda szövegekkel tarkították. Ők voltak a társulat színészei, akik remekül testesítették meg a kor elkötelezett elvtársainak a szerepét. Annak rendje és módja szerint az este során az áramot is elvették és a kiszolgálás is akadozott a meghűbb múltidézés érdekében. Érdekes nosztalgikus hangulatban telt a humorral, szatirikus elemekkel fűszerezett este. Nekem kicsit furcsa volt, mert nem tudtam megítélni, hogy ez valós nosztalgia, vagy csak a diktatúra egyes elemeinek szatirikus bemutatása.



Volt még egy csomó minden, amire lehet, hogy érdemes, lehet, hogy kevésébé érdemes kitérni. Furcsán telt mindenesetre ez a hét...Más volt mint a többi. Remélhetőleg - látva azt, hogy igenis igény van az effajta kulturális rendezvényekre - lesz még hasonló rendezvénysorozat Nagyváradon.

P.S. Egyes képeket én készítettem, másokat a bihoreanul.ro-ról loptam...

Egy szórakoztató hír

A reggeli kávézás melletti szendergés közben különös "hír" csapja meg a fülemet: egy romániai faluban aranyozott szobrot állítanak a romák egy rendőrnek. A 28 éves rendőr - aki most búcsúzik szeretett falujától- 20 évesen állt a Iasi megyei település szolgálatába. Hogy ezalatt a nyolc év alatt mit sikerült véghezvinni, avagy mit nem azt csak az ottlakók tudhatják, mindenesetre elgondolkodtató, hogy miért annyira hálás ez az egy tucatnyi roma...És még pénzük is van aranyozott szobrot állítatni... Azt nem sikerült eldöntenem, hogy a hír "hírértéke" a szórakoztatóbb, vagy csak a kedves gesztus.