Kié a város? Kié a tér?

A választási kampány eldurvulásának - és mellesleg szabadságomnak -közepén, egy meglehetősen hosszú útat magam mögött hagyva érkeztem, kb öt év után újra Temesvárra. Míg Szatmáron ha nem kapcsolom be a tv-t, az utcákat járva fel sem tűnt volna, hogy kampány van (néhány semmitmondó plakátot leszámítva), addig útban Várad, majd Temesvár felé egyre inkább nyilvánvaló volt, hogy nem fukarkodnak a kampánycélokra szánt összegekkel, és nem válogatnak a módszerekben sem. Miközben a táj szépségében - a plakátokkal tarkított, vörösben pompázó útmenti fákban és a narancssárga horizontban - "gyönyörködtem" lassacskán megérkeztem a politikai harcok, a forrongások (ugyanakkor a forgalmi dugók és impozáns plázák) nagy városába, Temesvárra. Mivel én a forradalom idején még szószerint gyerekcipőben jártam és nem sokra emlékszem, hogy milyen volt az újrakezdés ideje, mégis a csekély emlék és a képzelet egyvelege alapján a fejemben összeállt képre hivatkozva elmondhatom, hogy egy 90-es évek eleji romániai város képét adta Temesvár. Sőt, egy pillanatra úgy éreztem magam mintha a foureri utópiában megálmodott falanszterek egyikében lennék.


Húsz év eltelt 89 óta, időközben magam sem járok már gyerekcipőben, mégis azóta sem tudom megérteni, hogy mit jelent ma, 2010 küszöbén Romániában a kommunizmus szó. Mit jelent nemzeti vagy demokrata liberálisnak, kommunistának vagy szociáldemokratának lenni 2009-ben Romániában? Itt és nem máshol. Temesváron, Bukarestben, Kolozsváron, Szatmáron vagy Nagyváradon. Megkérdeztem volna attól a néhány ezer főtől is, akik teljes színkavalkádban (vörösben, narancssárgában, valamint lilában, a Poli színében) kivonultak a temesvári Opera elé egy kis hőzöngésre, annak alkalmából, hogy polgármesterük egy a város szempontjából elönyös egyezséget írt alá a nemzeti megbékélés jegyében a "csodás négyes" -sel (Geoana, Antonescu, Sarbu, Johannis). Viszont kétlem, hogy a főleg vidékről kivezényelt tömeg választ adott volna a kérdésre.

A tömegbe vegyülve a "Le a kommunizmussal!", a "Hajrá Poli" és a kis kopasz nevének kiabálása közepette alig hittem a szememnek, vagyis inkább a fülemnek. Le a kommunizmussal? De hát a kommunizmusnak már húsz éve vége, vagy nem? Éppen itt Temesváron, az Opera tér véráztatta utcakövein kezdődött a medöntése, vagy nem?

A döbbenettől megbénultan figyeltem az események alakulását, a csendőrök és a tömeg, a "kommunisták" és "anti-kommunisták" összecsapását, a vidékről behozott szociáldemokraták vidám körtáncát (igen, táncoltak!), a Poli szurkolók ellentmondást nem tűrő hőzöngését, egyszóval a cirkuszt az általam nagyra becsült város belvárosában. Meggyőződésem, hasonló döbbenettel tekintettek az eseményekre maguk a temesváriak is, legalábbis azok, akik nem hőzöngeni és nem a kommunizmus ellen tüntetni, hanem egyszerűen a román nemzeti ünnepre való tekintettel érkeztek az Opera elé.


Később, az események televízióban zajló - és eltúlzott - politikai kommentálását megunva ismét nyakamba vettem a várost. Az összetépett vörös plakátokon kívül semmi sem árulkodott arról, hogy milyen olcsó cirkusz színhelye volt órákkal azelőtt a tér. Temesvár ismét a régi arcát mutatta, azt amely hallani sem akar sem a kommunizmusról, sem a politikai herce-hurcáról, vagy a kampányeszközként felhasznált 89-es forradalom nagyságáról. Azon töprengtem, hogy kié a város, kié a tér? Azoké, akik lakják, akik naponta végigsétálnak szűk utcáin, vagy a sarki ujságárusé, a galambokat etető nyugdíjasé? Románoké vagy magyaroké? Németeké vagy szerbeké? Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy semmiképp sem azoké akik politikai célokra kisajátítják!