Szokatlan állatbaráti szeretet

Mivel sokat járok-kelek a nagyváradi utcákon, olyankor amikor valami érdekeset vagy csak szokatlant látok általában lencsevégre kapom a jelenséget. Egy ilyen alkalommal készítettem az alábbi képet is a szőlősi negyed egyik eldugott szegletében. Az átlagos lépcsőház - egyébként zárt - bejáratát kutyaotthonnak alakították ki az állatbarát (?) lakók. Kis kutyaházikót készítettek, és kerítéssel kerítették el a láncra vert ebet. Kérdés, hogy jobb-e szegény állatnak ez a létforma, nem-e lenne jobb neki az átlag városi kutyusok kóborló életét élni. Valahogy nem tudok egyet érteni ezzel határtalan - vagy inkább szigorúan körbehatárolt - állatbaráti szeretettel.

Szarnak a halottakra!

Szombat délelőtt, a kellemes tavaszi napsütésben keveredtem ismét az egykori Olaszi temető helyén kialakított - mostmár Csend parkjának nevezett - ligetbe. A régebbi blogomba írtam már arról, hogy mennyire szomorú története van ennek a helynek. Bár először nem sok kedvem volt hozzá, de hagytam a tavaszi derü csábításának és leülltem pár percre egy padra a kutyafuttatóval szembe. Elnéztem ahogy a kutyák jókedvűen játszanak az elkerített területen, melynek egyik végébe járnak rendszerint dolgukat végezni. Eszembe jutott amikor halottak napján megismerkedtem a 80 év körüli Mária nénivel, aki azért jött ki a volt temető helyére, hogy a még a 40-es években ide temetett kistestvéréről emlékezzen meg. Nem emlékezett tisztán, hogy hol volt pontosan a sírja, csak azt tudta, hogy a jobbkéz felől a Haller-kápolnától. Nagyjából ott, ahova ma szarni járni a kutyák... Valahogy elment a kedvem attól, hogy tovább ücsörögjek a parkban.


(klikk a képre)